Dodó pluszok a könyvben

Igazság szerint nem szeretek könyvbe firkálni, írni, rajzolni, szöveget megjelölni, hullámos vonallal aláhúzni, semmit se, amit a könyv betű és kép nélküli üres felületére tollal, ceruzával lehet ráerőszakolni. Ezért a saját dodóskönyveim dedikálása is furcsa érzületeket kelt bennem, mert egyrészt nem akarom, másrészt aki meg kéri a dedikációt, az akarja, tehát neki szívesen megteszem - de a belefirkálás így eléggé tudatrepedéses állapotban zajlik.
De megszerettem a dedikálást, mert fura viszonylatú egykockás sztripek születnek: mint például itt, ahol Pedró egy pedrókalapos Dodót kapott.


Szóval jó emlékek ezek a kis dokumentumok, kár, hogy a dedikált dodós képek már mind elvesztek számomra, mert nincs mindig lehetőség a fotózásra. A pedrósat is Pedró küldte el ímélben utólag. És van, amikor a fotó nem a Dodót, hanem a dedikálót örökíti meg, mint ezeken a képeken, ahol a könyvgyűjtőkkel a Westend egyik kaféjában találkoztunk, hogy kezükbe kaparinthassák a könyvet.

1 megjegyzés:

Rumcájsz írta...

A kisfiam meg is jegyezte a legutóbbi dodós könyv dedikációján, hogy: "A bácsinak miért szabad belefirkálni a könyvbe?"