Petőfi koszorúi

A legoptimistább magyar ünnephez három Babits sort, az ünnepet kísérő zajról és csöndről.

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja hogy mit akar:
talány zaja, csöndje

Végülis tényleg. Nem elég tudni, mit nem akarunk. Arra mindig könnyű rájönni. Azt kéne tudni, mi az, amit akarunk. Ez a nehéz.

Na jó, kis gondolkodás után rájöttem, mit akarunk. Ingyen sör, örök élet, na persze.
Hát akkor Uccu, magyar, hí a haza.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Politikosz-beszédek hallgatásához,
a tisztánlátás érdekében,
segítségül ajánlom e biedermeier zengeményt
(szerzője: a nemzet mindenese):

„Én az embereket három osztályra osztanám.
Az elsőbe tartoznának azok, kik sokat szeretnek, de magokat legjobban;
a másodikba azok, kik csak magokat szeretik;
a harmadikba jőnének azon pharisaeusok és írástudók,
kik örömest akarnák elhitetni a világgal,
hogy valami egyebet jobban szeretnek, mint magokat.”
*fr