Hat éve volt 10 éves, az annyi mint

Emlékezzünk a vidám napokra.
Ünnepi műsortervezet abból az évből, amikor 10 éves volt a Kretén magazin.

10 ÉVES A KRETÉN-MAGAZIN
Fesztiválprogram


Csütörtök
reggel 4 óra 30 perc
Vidám reggeli ébresztő. A Zombai Üstdobzenekar és a Vidám Amatőr Balalajkakórus ébresztő muzsikája a Főtéren.

4 óra 31 perc
Broáfka Ottokár köszönti a megjelenteket és ingyencsokit osztogat.

4 óra 32 perc
A későnjövők vidám kiröhögése, mivel elfogyott a csoki.

4 óra 35 perc
A Köztársasági Elnök köszönti a 10 éves Kretén magazint. Ünnepi beszéd. A beszédet siketnéma jeltolmácsok szinkrontolmácsolják, valamint azoknak a tahóknak, akik nem tudták követni a Köztársasági Elnök bonyolult körmondatait, Broáfka Ottokár egyszerű tőmondatokban, az idegen szavak kihagyásával összefoglalja a lényeget.

4 óra 45 perc
(Ha sikerül Broáfka Ottokárt megakadályozni, hogy elmondja néhány spontán eszébe toluló szóviccét, akkor helyette:)
4 óra 45 perc)
Vidám Főtéri Mulatság és önfeledt ünneplés. Bohócok, gólyalábasok, zsonglőrök, majmok és közismert tévés személyiségek.

5 óra
Egyperces néma főhajtás azon Kretén munkatársak emléke előtt, akik már nem lehetnek köztünk, mivel hóhérként, ügyvédként és parlamenti képviselőként vesznek részt az ország építésében.

5 óra 1 perc
Vidám púzóverseny.

kb. 5 óra 25 perc
A púzóverseny győztesei közt köldökpirszingek, csökkentett koleszterintartalmú kolbászok és Kretén-előfizetések kisorsolása.

5 óra 36 perc
Közös átvonulás a zombai Tarhonyás Béla Művelődési Központ dísztermébe, vidám balalajkazeneszó mellett.

reggel 6 óra
A Gálaműsor kezdése.
Program:
- Köszöntő. Broáfka Ottokár főszerkesztő papírról felolvassa, ami oda van írva.
- A Kretén magazin Hűséges Előfizetőinek dalárdája vidám népdalokkal köszönti a szerkesztőség tagjait. (Műsoron: "Elszállott a töcskös gólya", "Kunkorinak híják az én galambom, sej", "Őszbe fordult már a hónalj, recece")
- A Kretén magazin Baráti Kör tagjai részleteket táncolnak a Hattyúk tavából, valamint a Texasi láncfűrészes pszichopata című balettből.
- Zombai óvodások csoportja jeleneteket ad elő a Perverz Tata című képregényből.
- Tréfás szóviccek. (Ha nem sikerül megakadályozni, akkor) Broáfka Ottokár szórakoztatja a megjelenteket.
- Marabu vidám részleteket olvas fel Immanuel Kant Empiriokriticizmus és világválságmenedzselés című tanulmányából. Citerán kiséri: Czki.
- Kretén-szimfónia. A Zombai Filharmonikusok hangversenye. Fellépő vendégművészek: Ivanuska Durmenkó, basszuscintányér (Belarusszija), Alena Kotangensova, farhárfa (Szlovákia), Xavérió Shörfholt, lilaorgona (Középfölde)

6 óra 33 perc
Fesztiválbúcsúztató bál. Tánc, körjáték, bukfencelés, petárda, tűzijáték, atomvillanás.

7 óra
Fesztiválzárás. Hama-hama indulás a suliba, mert aki háromnegyed nyolc után ér be, azt felírja a portásnéni.

Nincsenek megjegyzések: