Most sírjunk vagy nevessünk?

(Érdekes, hogy amikor semmi sem történik velem, akkor szorgalmasan pakolgatom a blogomra a bejegyzéseket, amikor pedig hirtelen események öntenek el nyakig, és lenne miről írnom, időm sincs jegyzetelni. Na nem baj, most egy kicsit visszapislantok a múltba.)

Június másodikán történt: az Országgyűlési Biztosok Hivatalában megnyílt MOST SÍRJUNK VAGY NEVESSÜNK címmel a karikatúrakiállításom. Nehezen mozdulok, ha kiállítás meghívóról van szó, jobb szeretem a rajzaimat papíron, újságlapokon látni, mint falra akasztva, - pláne, ha a kiállításrendezéssel nekem is kell melóznom. Szóval ha lehet, kerülöm ezt a műfajt. Viszont amikor az ombucmani hivatalból kerestek meg, nem tudtam ellenállni. Ennél szebb együttállásról nem is álmodhattam: a jogvédő főhivatalban a jogvédő karikatúrák...

Bernát György segítségével és előkészítésével el is jutottam a megnyitóig. Meglepetésemre a nehézkes időpont ellenére (munkanap, ebédidő) megtelt a terem néppel: ismerősökkel, rokonokkal, kollégákkal, néhány olvasóval, és házbéli bekukkantókkal. Én magam nem is tudtam igazán észlelni a dolgokat, ha ilyen nyilvános sodrásba kerülök, mindig bezsongok kicsit, és kicsit öntudatlan állapotban pörgök, mint egy légy a lámpa körül. De azért remélem, mindenkire sikerült ráköszönnöm.


Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa nyitotta meg a kiállítást. Beszéde után két madártollat is adott, jelképezvén az ösztönző biztatást a további lankadatlan rajzilagos jogvédésre, sőt, egy velősen tömör verssel is emelte a ceremónia pompáját, saját szerzeménnyel, ami lehet, hogy nem volt babitsi élmény, de zserálddarrelli élménynek mindenképpen zserálddarrelli élmény, és amellett mély igazságtartalmat hordoz. Hallga:
Marabu toll - ment a bútól.

Én magam megszólalásomkor a kiállítás címében feltett kérdést igyekeztem tisztázni, nehogy a megjelentek kétségek közt maradjanak. A cím csak beugratós kérdés volt. Nehogymá sírjunk!
Persze, hogy nevessünk.