Marabu vendégszereplés képregény országban


Tudták-e önök azt, t. olvasók, hogy aszongya: "Az 5. Magyar Képregényfesztiválra április 18-án, szombaton kerül sor az Erzsébet téri Gödör Klubban"? Lesz itt minden, vásárolások meg rajzolások, meg bemutatások, sőt, lesz idén is Alfabéta. Ennek kapcsán pedig vendégszerepelek több kellemesen csengő név közt elvegyülve a Magyar Képregényakadámia blogján, mint bemutatott személy. És még ráadásként a Csöpögő Könnycsöppök című szappanoperám két epizódja is olvasható ehelyt.
A telefonomat már odakészítettem kéznyújtásnyi távolságra a térdeplős rajzszékem mellé, hogy ha netán Broáfka Ottokár főszerkesztő a Csöpögő Könnycsöppök emelkedő népszerűségét megszimatolván meg akarna vesztegetni további epizódok készítése okán, ne kelljen túl sokat csöngetnie.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez a fotó véletlenül nem kr.u. 1600 körül készült a Pireneusokban,
abban a kevésbé jelentős kolostorban, ahol vezeklési célból néhány évtizedig tartózkodtál?
És a pillanat,
amit megörökített az ördög találmánya
talán éppen az volt,
amikor kis híján megszólaltál
meglátván egy veretes kódexben
páter Francis Barlow új sztripjét:
az „A True Narrative of the Horrid Hellish Popish Plot” címűt.
De mi lehetett az,
amit mondani akartál?
*fr

Marabu írta...

A helyzet az, hogy azóta is még mindig ugyanazt akarom mondani, de még keresem a szavakat hozzá.

Nem olyan egyszerű az, mondani valamit.