Benne vagyunk, tényleg 2009

A Magyar Kultúra Alapítvány idén is megrendezte karikatúra fesztiválját. Ez volt a tizenharmadik. Ma délelőtt volt a megnyitó a budai várban, ahonnan megint mobiltelcsis fényképriportot hoztam haza, mivel a fényképezőgépekhez fel kellett volna tölteni az aksikat. Halászgézu úrtól is kölcsönvettem néhány fotót (köszike), hogy a T. Olvasók azért lássanak is valamit a történtekből.

A helyszín pazar. Ráadásul a szép nagycsarnok nemrég lett felújítva, szóval van min megcsillanjanak a fények.


Téma: Benne vagyunk! - vagyishogy már öt éve az Unióban. A zsűri Kaján Tibi bácsi rajzát díjazta a fődíjjal.

Második helyezés: Marabu ( = én, narancsszín pólóban), harmadik: Szűcs Édua, aki sajna nem volt jelen, hogy Halászgézu lekattinthassa.

Indulhattak külföldi pályázók is, feltéve, ha uniósok. Így esett az eset, hogy idén a nem uniós magyarok, (vannak ilyenek, teccenek tudni), csak versenyen kívül kerülhettek fel a falra, mint például Léphaft kollega, dacára annak, hogy rendszeresen publikál az uniós Magyarország sajtójában.


A 88 éves Kaján Tibor a győztes rajzra bök filctollával. Van rá oka, és kedve is.

Bacsa kollega elvállalta a hálátlan szerepet, hogy amíg mindenki a győztes rajz előtt tolong, ő a kedvemért áhítattal tekint az én rajzaimra.


És egy történelmi csoportkép a jelenlévő karikaturistákról. Bár többen lennénk jelen évről évre.
Középen Joe sörhasa takarja Kaján bácsit. Az első sor jobb szélén a kedves és csinos Bába Szilvia, a Fesztivál szervezője, és a kedves és... hm... csintalan Koncz Gábor, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója.

A csoportképet, - ahogy farkASAtti helyesen megjegyezte a bejegyzésrovatban -, nem Halászgézu úr kattentotta, sem nem az én mobiloptikám, hanem szintén kölcsönben került ide, (bocs a pontatlan adatolásért, és a kései javításért, farkASAtti). Ímélben érkezett, és rögtön továbbítottam ide.

7 megjegyzés:

Az_Balu írta...

drakulátum!

Békési Joe írta...

Nem igaz! A kép torzít!
Joe

Marabu ide is írta...

Kettős bejegyzés. Enyimre is, Joe blogjához is:

"A halszemoptika megtévesztett. Ezek a gagyi cejsz optikák annyira torzítanak, hogy ami a fotón középre kerül, mindjárt domborodik. Legközelebb majd én állok középre, és odatartom a bicepszemet."

BonFire írta...

Gratulálok a helyezéshez!

Unknown írta...

Az optikámat lehet cikizni, de nem a Géza fotózta, aki szerepel a képen...

Marabu főtechnikus írta...

Javítottam az adatolást.

Unknown írta...

Köszönettel.