Karikatúratörténetes történés

Kampány van a Szent László Gimnáziumban, Budapesten. Ezt most azért említem, mert a minap meghívást kaptam, hogy legyek osztályprogram. A karikatúra történetéről óhajtottam előadni. Hogy mennyire sikerült tudományosnak lennem, azt döntsék el azok, akik ott voltak. Fotó mindenesetre nem készült, hogy később le lehessen tagadni.
Ez a diákkampány persze nem afféle pankráció, mint a jólismert országos választási hadjáratok, itt rend és rendezettség van, ahogy a kampányszabályzatból kiolvastam:

Az épület szép, mint általában a száz éve épült középületek. Nem tudom, annakidején honnan volt pénz a közoktatásban arra, hogy szép is legyen, jó is legyen, talán máshogy hívták a minisztereket. Vagy lehet, hogy még nem volt feltalálva a hivatali Audi, és arra még nem kellett költeni.


A karikatúratörténet ürügyén egy rakás régi rajzot vadásztam az interneten, ez itt például Rotterdami Erasmus lapszéli firkálgatása, kétarcú önarckép. Na ez az a kép, amit nem vetítettünk le az előadás alatt, pedig megérte volna. (Sajnos a forrást elfelejtettem felírni, pedig engem is érdekelne.)

Ez meg itt Holbein festménye Erasmusról, amint éppen hülye karikatúrákat firkál a papírjára.

Nincsenek megjegyzések: