Koalafül jobbra lenn

Néhány éve volt Pozsonyban egy kiállításmegnyitó. Voltunk néhányan karikaturisták, magyarok, csehek, a szlovák rajzolók, elsősorban Kazo Kanala vendégeként.
- Tudtok még maradni egy kicsit? – kérdezte aztán tőlünk Kazo a nagy karikatúraélet után. Mert hogy van ott Pozsonyban egy hatalmas nagy gyerekkórház. Sok gyerek, mindenféle betegségekkel. Hát igen, nagyon súlyosak is. Szóval, hogy nem ártana nekik ott benn néha elfelejteni azt, hogy kórházban vannak. Ezért szokott ő bejárni hozzájuk csütörtökönként. Évek óta. Ez a Kazo-csütörtök. Van egy nagy előadóterem, ott gyűlnek össze – mesélte Kazo – és marháskodnak. Rajzolnak, énekelnek, beszélgetnek. Ha tud, visz díszvendégeket is hozzájuk, hogy nagyobb legyen a buli. És ma csütörtök van.
Így történt, hogy aznap délután a kórház nagy előadótermében ott volt néhány cseh, magyar és szlovák karikaturista, és rajzoltunk, meséltünk Kazo show-mester vezénylete és tolmácsolása mellett. És néztük magunk előtt a nagy termet megtöltő pizsamás, kórházi köpenyes gyereksokaságot. Néhányuk tolókocsiban. Gipszben. Maszkkal az arcukon. És nevettek.

Hát akkor történt, hogy játéknak azt találtam ki, rajzolok krétával a nagy táblára egy koalát, de fület nem rajzoltam hozzá, és elmondtam (Kazo fordította), hogy a karikaturista munka egyik legnehezebb próbatétele a koalamackó rajzolás, ugyanis néha nem jut az ember eszébe, hogy is néz ki pontosan a koala füle. Ki vállalkozik rá, hogy kijön, és odarajzolja?
Száz kéz a magasban. Kazo rábök egy duci, fürdőköpenyes kisfiúra, az kijön, és rajzol a koalamackóra két csinos cicafület. Aztán visszanéz a tábla mellől, hogy rendben? Hát én egy pillanatig nem tudtam szólni, de Kazo meg rögtön: - Gyönyörű! Tapsoljuk meg! - Aztán a show műsor ment tovább.

Na, akkor én ott tanultam valamit, ami a koalafülekkel kapcsolatos.