Fenyőünnep


Szeretem, ha az egész család együtt örül az ünnepnek, ezért idén vettem egy fenyőillatú vécéillatosítót. Eddig nem volt szokás erre minálunk belelógatni idegen dolgokat a vécékagylóba, de ez az adventi bevásárlási láz engem is magával ragadott, és gondoltam, a hangulat legyen a vécén is hangulat.
A használati utasítás ajánlotta, hogy helyezzük a víz sodrába. Hát nem gondoltam volna, hogy olyan nehéz lesz megtalálni a megfelelő pontot. Edig nem fordítottam túl nagy figyelmet a víz vécébeli viselkedésére, de most meglepett, milyen fura örvényléseket és sodrásokat produkál egy-egy öblítés. Először vad és szertelen vágtatásnak tűnik a vízfolyam, de néhány öblítés után már látszik, hogy a víz útja olyan kötött és felbonthatatlan szabályok által van irányítva, mint a csillagképek mozgása az égbolton. Az első próbálkozásoknál alig érte víz a lógattyút, aztán az áthelyezesésnél majdnem magával ragadta a víz sodra. Talán most már sikerült megtalálnom a kiegyensúlyozott középpontot.
A fenyőillat egyébként nem olyan átható, mint amire számítottam. Lehet, hogy meg kellene néznem, nincs-e ott belül celofánba csomagolva a zöld fenyőizé, mert úgy tényleg jogos a nehezen oldódás.

Nincsenek megjegyzések: