Zappeion


A görög, pontosabban a Hellenic parlament gondolt egy nagyot, és nemzetközi karikatúra kiállítást szervezett az európai unió karikaturistáinak. Magyarországot Joe és én képviseltük. Ritka szép néhány napot töltöttünk Athénban a Hellén Parlament vendégeként, és ritka szép kiállítást láthattunk a Zappeionban, Athén elegancs kiállítócsarnokában. Itthon nem sok hivatalos megbecsüléssel találkozok karikatúraügyben, ezért az ottani felhajtás és megbecsülés igencsak meglepett. Dacára annak, hogy a déli politikai karikatúra kicsit tökönrúgósabbnak látszik. Egy görögszakértő ismerős szavait idézve: "emlékeim szerint remek görög karikaturisták vannak, kimagasló pofátlansági együtthatóval". Karikaturistaként a magyar parlamentbe még sose invitáltak, de a görög parlamentbe már bekerültem. Épp folytak a parlamenti viták, amikor érkeztünk, és a parlamenti biztonsági őrök felvezettek minket a karzatra. A parlament elnöke, aki tulajdonképpen a kiállítás védnöke és házigazdája volt, az ülésen köszöntötte a vendégkarikaturistákat, - bár hozzátenném, hogy inkább a miniszterfélék voltak csak, akik kemény görög mondatokban építették a demokráciát, az üres padsorok azt mutatták, hogy a helyi ellenzék itt is kivonult. Sőt, úgy tűnt, a helyi kormánypártnak sem szokása a jelenlétekkel bíbelődni.
No, néhány mozgókép a kiállításról, és a megnyitóról. Bocs a gyenge kameramozgatás miatt.


Cartoon exhibition 2008 Zappeion 1 from Marabu on Vimeo.


Cartoon exhibition 2008 Zappeion 2 from Marabu on Vimeo.


Cartoon exhibition 2008 Zappeion 3 from Marabu on Vimeo.

Nincsenek megjegyzések: