Egy Kázmér Szigetszentmiklóson


A múlt héten újabb karikatúratörténeti előadással terheltem a középiskolás hallgatóságot. Szigetszentmiklóson, a Batthyany Kázmér gimnáziumban jártam, ahol a Tudományos Napok egyik vendégelőadójaként új szenvedélyemről, a karikatúratörténetről adtam elő vetítettképes előadást. Bár valószínűleg a közönség röhögni jött a vicces karikaturista bácsira, kaptak helyette történelemórát, úgy kell nekik, a mai világban meg kell tanulniuk, hogy nem szabad bízni senkiben.

Sőt, a meghirdetett cím sem fedte a valóságot, ugyanis a történetben el sem jutottunk a XXI. századig, úgyhogy a kortárs karikatúra történetét továbbra is homály fedi. Egyébként érdemes átböngészni a listát, hogy ki mindenkivel kell megküzdenie egy karikaturistának a hallgatóságért. Aznap ezek az előadások startoltak fél háromtól:


És végezetül a napi poén - de nem tőlem. Az iskolaújságból, az Isi-Ászból ollóztam ki, internetes szokás szerint a jogdíj teljes mellőzősével. (Bocs, kedves Zs'est a kölcsönzés miatt, egyetlen mentségem az, hogy jónak találtam.)


Ha klikk után is nehezen olvasható a szöveg, akkor itt van újra:
1. kocka: Rossz kedvem van. Nem tudom, mi ronthatná el még jobban...
3. kocka: Csak költői kérdés volt!

Bővebb ismerkedés a szerzővel: klikk!

Könyvnemajánló rovat

Mindenkinek van kedvenc könyve.
És az meg kit érdekel?
De mindenkinek van olyan iszonytató könyvélménye, ami megkeserítette egész életét, aminek az emléke ha eszébe jut, sírógörcs kerülgeti, szeme alatt vadul tikkelni kezd egy izom, mintha kanyarodási szándékot jelezne, és heves fojtogatási vágy keríti hatalmába, némi vonyítási ingerrel átitatva.
– Na ezek azok a könyvélmények, amiket TÉNYLEG érdemes megosztanunk másokkal, mint VALÓBAN figyelemreméltó élményeket.


Híres emberek vallomásai életük legrosszabb könyvélményeiről



Magyar regény
Broáfka Ottokár

Amikor isis voltam, volt nekem egy szép sárga homokozólapátom. Ezzel a lapátkával szoktam elásni a kötelező olvasmányokat az isiből hazafelé jövet a játszótéren. Az ásás során egyrészt testi erőnlétem fejlődött, másrészt az olvasás helyett felszabaduló időmet szellemi kondícióm karbantartására fordíthattam, különféle mókás homokvárak építésének formájában. Hozzátenném még, hogy érzelmi életem is megfelelően fejlődhetett ezen tevékenységem során, mivel közben volt időm kilesni a mellettem homokozó kislányok bugyijának színét is.(*) Igen ám, de egyszer a tanítónéni azt mondta, hogy Gárdonyi Géza: Egri csillagok című könyve telis-teli van príma szóviccekkel, mint például „én vagyok a török, kezet-lábat török”, meg „kinek szurkolnak a várvédők? – Hát a törököknek”, meg „Jumurdzsák csak félszemmel követte az eseményeket”. Én ezen úgy fellelkesültem, hogy ezt a könyvet nem ástam el, hanem rögtön elolvastam. Illetve nem az egész könyvet, hanem csak az első oldalt. Illetve pontosabban nem az egész első oldalt, csak egy darabját, de akkor a szüleimnek ki kellett hívni az ügyeletes orvost. Napokig hánytam izzadtam, és volt egy kis hasmenésem is, de hasmenésem egyébként máskor is szokott lenni. A doktor bácsi szerint az a mondat árthatott meg, amiben az van írva, hogy: „Gergelynek megvizesedett a gatyácskája, hát ledobta.” Tulajdonképpen még most is beleborzongok, ahogy felidézem. A doktor bácsi azt is mondta, valószínűleg az mentette meg az életemet, hogy azt is elovastam, hogy: „Derdő! Uttyunk!”, különben kómába estem volna.
Hát én ezt az Egri csillagokat utána nem egy méter mélyre ástam, mint a többi kötelező olvasmányt, hanem legalább ötre.

(*) Nyolcadikos koromban emiatt egy anyuka rámuszított egy kutyát, pedig az tilos.






Külföldi regény

Marabu

Én már kicsiny gyerekkoromban is faltam könyveket. Máig emlékszem, amikor első osztályos koromban, a félév végén, amikor már megismertük a kisbetűket, a kisdobos szavalóversenyen elért hatodik helyezésem jutalmául megkaptam Immanuel Kant: Empiriokriticizmus és harántdimenziós létegyensúly című könyvét. Bár még csak a kisbetűket tudtam elolvasni belőle, ez a könyv örökre megszerettette velem az olvasást. Mindent elolvastam, ami elém került. Még a tetovált néniket is, akik teli voltak írva olyasmikkel, hogy „Tibi” meg „Feri”.
Talán ez a mohó olvasásvágy volt az oka annak, hogy egy napon mit sem sejtve kezembe vettem Li Taj-po: Csüan-csi című könyvét. Az első négyszázötven oldalt még gyanútlan felületességgel futottam át, bár meg kell jegyeznem, hogy a „jüe-hszia tu cso” sorokat némi rosszallással vettem tudomásul, de a nézetbéli eltérést a kultárák közti különbségekkel magyaráztam. Viszont amikor a „csüe-csü” került sorra, ellenérzésem egyre nőtt, és körülbelül az ezerhetvenedik oldaltól, amikor a „csing je-szi” állítással találkoztam felháborodásom már nem ismert mértéket, sőt, a kétezerhatszázhetvenedik oldalnál, a „li csing-lien” sornál dühösen csaptam le a könyvet az asztalra. Felháborodásom oly mértékben nőtt, hogy lábammal toppantottam, majd az ablakot kitárva háromszor kiáltottam az utca forgatagába: nem, nem és nem!
Na ez az a könyv, amit semmiképpen sem ajánlok egyetlen művelt MarabuBlog olvasónak sem, lehetőleg kerüljék el, ha látják valahol egy kirakatban, nyugodtan mutogassanak feléje csúnya kézjeleket.


Mint Pilátus a Crédóba

Halász Géza egy karikatúrújával díjat nyert az idei World Press Cartoon pályázaton. (Vivát.) A díj ilyenkor ugye a díjazotton kívül még megtisztel másokat is, többek közt a magyar karikaturista közösséget, az országot, a lapot ahol a rajz megjelent, és így tovább.
A hír megjelent az Index blogon, és nosza, követték is hozzászólások.
Aki szeret szomorú lenni, annak érdemes odakattentani és átfutni a beszólásokat, és eltűnődni a sok álnév mögötti álgondolatról és áltájékozottságról, - az internetes beszólóműfaj csüggesztő mintapéldányaira bukkanhatunk a tájon.
És ami számomra a legmegdöbbentőbb, még az én ártatlan nevemet is felhasználják némelyek arra, hogy azzal püföljenek, genyázzanak valakit.
A fenébe, a saját nevüket nem merik odaírni, de az én nevemet összefogdossák, hogy mást ócsároljanak vele.

Halállal szabad viccelni?

Na kiken röhög most az olvasó?


A fenti cím csak költői kérdés, nem várok rá választ, köszönöm.
Egy lentebbi rajzomat követő levélváltás miatt úgy éreztem, kéne gyakorlásként még olyan rajz, amin eltűnődhet aki akar, hogy most kin röhögünk.
Én tudom, de nem árulom el, fölösleges faggatni, tessék csak figyelni az irányzékot.

Boldog születésnapomat kívánok

Ma ünnep van, ma ellustálkodom a viccelést.
Egyszer letöltöttem magamnak valahonnan (sajnos nem írtam fel a linket, honnan) a horoszkópos ábrámat. Akinek mond valamit, az ma ezen röhögjön rajz helyett.

Kedvenc házi feladataink: FIZIKA

KÉSZEN VAGY MÁR A LECKÉDDEL?!
Na azt ne hidd, hogy mert a BlogLapot olvasod, addig is kimarad az életedből az iskola! Annyira jószivünk nekünk sincs, hogy pont itt találj menedéket minálunk. Na ezt olvasd órán a pad alatt, ne az Immanuel Kantot!

FIZIKA
8. fejezet
AZ ENERGIAMEGMARADÁS


Kisérletezz!
Mártsd bele a húgodat hidegvízbe! (Ha nincs húgod, kérj kölcsön az osztálytársaidtól.)
Mit tapasztalsz?
Figyeld meg: találsz-e összefüggést a húgod hővesztesége és a visítozás intenzitása között? Mivel magyarázod ezt?
Rakd ki a húgodat száradni!
Figyeld meg, hol szárad gyorsabban: a napon, vagy a hűtőszekrényben? Milyen következtetést vonsz le? Milyeneket nem?


Albert Einstein, a nagy fizikus szintén utálta a húgát. Ennek köszönhetjük, hogy feltalálta az energiamegmaradás törvényét. Ez kimondja, hogy az energia nem vész el, csak átalakul, például a mozgási energia izzadtságszaggá, a hőenergia szintén izzadtságszaggá, az elektromos energia pedig kereskedelmi rádiós csocsikaműsorrá, de az meg szintén izzadtságszagú. Ezért a tudományos felfedezéséért Einstein Nóbel-díjat kapott, jó híres ember lett, sokat szerepelt a tévés show-műsorokban, és megnövesztette a bajuszát meg a haját, hogy jobban hasonlítson saját magára. Hegedülni is megtanult, és a tévés show-műsorokban is sokat hegedült, főleg az energiamegmaradás törvényéről szóló vonósnégyeseket.
Később eszébe jutott egy príma képlet, az, hogy: E=mc2, de sajnos elfelejtette felírni magának, és később a cét zsírszalonnával helyettesítette, mert csak az volt neki otthon. Nem baj, a képlet így is egészen jó, és ezért is kapott még egy Nóbel-díjat.


Összefoglalás

Albert Einstein utálta a húgát.
Hegedülni is szokott (Albert Einstein).
A híres energiamegmaradási tétel (Albert Einsteiné): E= m(zsírszalonna)2


Ismétlő kérdések
1. Mennyi helyzeti energiát veszít a húgod, ha leejted őt valahonnan? Hegedül-e közben?
2. Számold ki az Einstein tétel segítségével a megmaradó energiát, ha m = húgod, és zsírszalonna = fél kiló. Marad-e annyi energiája a húgodnak, hogy elszaladjon?
3. A függvénytáblázat segítségével számold ki, milyen energiájú pofonokká alakítja át apád a húgodon elvégzett fizikai kisérleteidet!


Karikatúratörténetes történés

Kampány van a Szent László Gimnáziumban, Budapesten. Ezt most azért említem, mert a minap meghívást kaptam, hogy legyek osztályprogram. A karikatúra történetéről óhajtottam előadni. Hogy mennyire sikerült tudományosnak lennem, azt döntsék el azok, akik ott voltak. Fotó mindenesetre nem készült, hogy később le lehessen tagadni.
Ez a diákkampány persze nem afféle pankráció, mint a jólismert országos választási hadjáratok, itt rend és rendezettség van, ahogy a kampányszabályzatból kiolvastam:

Az épület szép, mint általában a száz éve épült középületek. Nem tudom, annakidején honnan volt pénz a közoktatásban arra, hogy szép is legyen, jó is legyen, talán máshogy hívták a minisztereket. Vagy lehet, hogy még nem volt feltalálva a hivatali Audi, és arra még nem kellett költeni.


A karikatúratörténet ürügyén egy rakás régi rajzot vadásztam az interneten, ez itt például Rotterdami Erasmus lapszéli firkálgatása, kétarcú önarckép. Na ez az a kép, amit nem vetítettünk le az előadás alatt, pedig megérte volna. (Sajnos a forrást elfelejtettem felírni, pedig engem is érdekelne.)

Ez meg itt Holbein festménye Erasmusról, amint éppen hülye karikatúrákat firkál a papírjára.

Scherzo

Kedves Olvasók! Jártak már önök a Zeneakadémia edzőtermében? Kemény hely, kemény csávókkal. Ajánlatos mindenkit majesztrónak szólítani, különben lenyomnak staccatoba, de az nem lesz ám giocoso.