Marabu BlogLap

Időjárásjelentés

Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget, úgy általában, de ma nekem például hókását hozott, ahogy azt a dógozóm ablakából kinyújtott kezemen észlelhetjük.

Vagy ahogy egy (még nem Nobel-díjas) szerzőnk írja: "Nicsak, nicsak, nem-e tavasz van-e, vagy mi a szösz." (Varga Máté original)

Kellemes meglepetést hozott ma a posta: a Százhalombattai Hírtükör szerkesztőségétől érkezett egy oklevél, hogy aszongya:
"Marabu részére, aki a Százhalombattai Hírtükör szabad sajtó napja alkalmából meghirdetett Ez van című országos karikatúra-pályázatán 2. helyezést ért el"

Hát ha előre tudom ezt a megtiszteltetést, akkor igyekeztem volna innen a messzi Vácról oda a messzi Százhalombattára eljutni, hogy a kiállításmegnyitón feszíthessek személyesen, na de utólag már kár sajnálkozni.
Hír az eseményről: klikk

A képen az első helyezett: Lakatos Feri (a messzi Kőszegről)

Hogy melyik rajzom bűvölte el a tisztelt zsűrit, nem tudom, de tippeljünk mondjuk erre:

Természettudományos világkép

Százhalombattai Ez Van 2009

Karikatúrapályázat és kiállítás volt Százhalombattán.
Itt lehet átböngészni, mi is volt a dolog lényege.
És itt lehet átlapozgatni a pályázatra érkezett rajzokat.

Fábry János tudósítása az eseményről: "A rendezvény szervezői öt díjat adtak át, a fődíjat - a szakmai zsűri titkos szavazatai alapján - Lakatos Ferenc kollégánk kapta meg! Gratulálunk!"

(Fábry János fotója)

Lássuk csak az ünnepi forgatagot

Márciusi ifjak

Vicces rajz bohóccal

Kétségkívül nem azonnal kódolható poén. Tulajdonképpen tréningnek szántam. Tessék csak rájönni, hogy mi ebben a vicc.

Tanmese jellegű karikatúra, tanulsággal

Fejlődés az van, ugye

Történelmi dráma az most is van

Egy Kázmér Szigetszentmiklóson

A múlt héten újabb karikatúratörténeti előadással terheltem a középiskolás hallgatóságot. Szigetszentmiklóson, a Batthyany Kázmér gimnáziumban jártam, ahol a Tudományos Napok egyik vendégelőadójaként új szenvedélyemről, a karikatúratörténetről adtam elő vetítettképes előadást. Bár valószínűleg a közönség röhögni jött a vicces karikaturista bácsira, kaptak helyette történelemórát, úgy kell nekik, a mai világban meg kell tanulniuk, hogy nem szabad bízni senkiben.

Sőt, a meghirdetett cím sem fedte a valóságot, ugyanis a történetben el sem jutottunk a XXI. századig, úgyhogy a kortárs karikatúra történetét továbbra is homály fedi. Egyébként érdemes átböngészni a listát, hogy ki mindenkivel kell megküzdenie egy karikaturistának a hallgatóságért. Aznap ezek az előadások startoltak fél háromtól:

És végezetül a napi poén - de nem tőlem. Az iskolaújságból, az Isi-Ászból ollóztam ki, internetes szokás szerint a jogdíj teljes mellőzősével. (Bocs, kedves Zs'est a kölcsönzés miatt, egyetlen mentségem az, hogy jónak találtam.)

Ha klikk után is nehezen olvasható a szöveg, akkor itt van újra:
1. kocka: Rossz kedvem van. Nem tudom, mi ronthatná el még jobban...
3. kocka: Csak költői kérdés volt!

Bővebb ismerkedés a szerzővel: klikk!

Könyvnemajánló rovat

Mindenkinek van kedvenc könyve.
És az meg kit érdekel?
De mindenkinek van olyan iszonytató könyvélménye, ami megkeserítette egész életét, aminek az emléke ha eszébe jut, sírógörcs kerülgeti, szeme alatt vadul tikkelni kezd egy izom, mintha kanyarodási szándékot jelezne, és heves fojtogatási vágy keríti hatalmába, némi vonyítási ingerrel átitatva.
– Na ezek azok a könyvélmények, amiket TÉNYLEG érdemes megosztanunk másokkal, mint VALÓBAN figyelemreméltó élményeket.

Híres emberek vallomásai életük legrosszabb könyvélményeiről

Magyar regény
Broáfka Ottokár

Amikor isis voltam, volt nekem egy szép sárga homokozólapátom. Ezzel a lapátkával szoktam elásni a kötelező olvasmányokat az isiből hazafelé jövet a játszótéren. Az ásás során egyrészt testi erőnlétem fejlődött, másrészt az olvasás helyett felszabaduló időmet szellemi kondícióm karbantartására fordíthattam, különféle mókás homokvárak építésének formájában. Hozzátenném még, hogy érzelmi életem is megfelelően fejlődhetett ezen tevékenységem során, mivel közben volt időm kilesni a mellettem homokozó kislányok bugyijának színét is.(*) Igen ám, de egyszer a tanítónéni azt mondta, hogy Gárdonyi Géza: Egri csillagok című könyve telis-teli van príma szóviccekkel, mint például „én vagyok a török, kezet-lábat török”, meg „kinek szurkolnak a várvédők? – Hát a törököknek”, meg „Jumurdzsák csak félszemmel követte az eseményeket”. Én ezen úgy fellelkesültem, hogy ezt a könyvet nem ástam el, hanem rögtön elolvastam. Illetve nem az egész könyvet, hanem csak az első oldalt. Illetve pontosabban nem az egész első oldalt, csak egy darabját, de akkor a szüleimnek ki kellett hívni az ügyeletes orvost. Napokig hánytam izzadtam, és volt egy kis hasmenésem is, de hasmenésem egyébként máskor is szokott lenni. A doktor bácsi szerint az a mondat árthatott meg, amiben az van írva, hogy: „Gergelynek megvizesedett a gatyácskája, hát ledobta.” Tulajdonképpen még most is beleborzongok, ahogy felidézem. A doktor bácsi azt is mondta, valószínűleg az mentette meg az életemet, hogy azt is elovastam, hogy: „Derdő! Uttyunk!”, különben kómába estem volna.

Hát én ezt az Egri csillagokat utána nem egy méter mélyre ástam, mint a többi kötelező olvasmányt, hanem legalább ötre.

(*) Nyolcadikos koromban emiatt egy anyuka rámuszított egy kutyát, pedig az tilos.

Külföldi regény
Marabu

Én már kicsiny gyerekkoromban is faltam könyveket. Máig emlékszem, amikor első osztályos koromban, a félév végén, amikor már megismertük a kisbetűket, a kisdobos szavalóversenyen elért hatodik helyezésem jutalmául megkaptam Immanuel Kant: Empiriokriticizmus és harántdimenziós létegyensúly című könyvét. Bár még csak a kisbetűket tudtam elolvasni belőle, ez a könyv örökre megszerettette velem az olvasást. Mindent elolvastam, ami elém került. Még a tetovált néniket is, akik teli voltak írva olyasmikkel, hogy „Tibi” meg „Feri”.
Talán ez a mohó olvasásvágy volt az oka annak, hogy egy napon mit sem sejtve kezembe vettem Li Taj-po: Csüan-csi című könyvét. Az első négyszázötven oldalt még gyanútlan felületességgel futottam át, bár meg kell jegyeznem, hogy a „jüe-hszia tu cso” sorokat némi rosszallással vettem tudomásul, de a nézetbéli eltérést a kultárák közti különbségekkel magyaráztam. Viszont amikor a „csüe-csü” került sorra, ellenérzésem egyre nőtt, és körülbelül az ezerhetvenedik oldaltól, amikor a „csing je-szi” állítással találkoztam felháborodásom már nem ismert mértéket, sőt, a kétezerhatszázhetvenedik oldalnál, a „li csing-lien” sornál dühösen csaptam le a könyvet az asztalra. Felháborodásom oly mértékben nőtt, hogy lábammal toppantottam, majd az ablakot kitárva háromszor kiáltottam az utca forgatagába: nem, nem és nem!
Na ez az a könyv, amit semmiképpen sem ajánlok egyetlen művelt MarabuBlog olvasónak sem, lehetőleg kerüljék el, ha látják valahol egy kirakatban, nyugodtan mutogassanak feléje csúnya kézjeleket.

Si est vita, non est ita

Mint Pilátus a Crédóba

Halász Géza egy karikatúrújával díjat nyert az idei World Press Cartoon pályázaton. (Vivát.) A díj ilyenkor ugye a díjazotton kívül még megtisztel másokat is, többek közt a magyar karikaturista közösséget, az országot, a lapot ahol a rajz megjelent, és így tovább.
A hír megjelent az Index blogon, és nosza, követték is hozzászólások.
Aki szeret szomorú lenni, annak érdemes odakattentani és átfutni a beszólásokat, és eltűnődni a sok álnév mögötti álgondolatról és áltájékozottságról, - az internetes beszólóműfaj csüggesztő mintapéldányaira bukkanhatunk a tájon.
És ami számomra a legmegdöbbentőbb, még az én ártatlan nevemet is felhasználják némelyek arra, hogy azzal püföljenek, genyázzanak valakit.
A fenébe, a saját nevüket nem merik odaírni, de az én nevemet összefogdossák, hogy mást ócsároljanak vele.

Halállal szabad viccelni?

Vicceljünk a kereszttel is

Még ma is másokon nevetünk

Megint csak viccelünk valakin

Na kiken röhög most az olvasó?

A fenti cím csak költői kérdés, nem várok rá választ, köszönöm.
Egy lentebbi rajzomat követő levélváltás miatt úgy éreztem, kéne gyakorlásként még olyan rajz, amin eltűnődhet aki akar, hogy most kin röhögünk.
Én tudom, de nem árulom el, fölösleges faggatni, tessék csak figyelni az irányzékot.