Helyzetelemzés 1994 körül


A Népszava egyik rajzolója voltam abban az időben, ez is ott jelent meg. Ez a napilap igen jó volt akkoriban.
A jobboldal-baloldal közti ingázást, a reformnekilendülést, visszatorpanást rajzoltam meg a karikatúrában. A rajz vagy igaz vagy sem - de a múltról szól. Manapság már bölcsebb a szavazójoggal bíró nép, tudja, hogy kikre bízza a vezetést, nehogy véletlenül becsavarodjunk.

49 megjegyzés:

  1. hungarian (political-nut or political-poppy seed roll) speciality

    szerintem
    *fr

    VálaszTörlés
  2. Ezt a rajzot bele kellene vésni egy kőbe és valami jól látható helyre kitenni.

    VálaszTörlés
  3. Hát igen... így megy ez.


    (kicsit Off)
    az előbb találtam rá erre a szintén szerethető rajzára

    VálaszTörlés
  4. Amikor véletlen rákapcsoltam a tévében az Euronews-ra, és téged láttalak meg benne, nagyon meglepődtem!
    De valahogy aggódom. Nagyon fáradtnak és gondterheltnek tűntél. Amilyen a mai aktuálpolitikai helyzet, arra gondoltam, hogy okkal lehetnél.
    De ugye nem vagy beteg, MARABU?

    Mindenesetre örülök, hogy újraindítottad a blogot.
    De olvasva bejegyzéseidet csak még jobban arra gondolok, hogy valami nyomaszt téged.
    Minden jót kívánok és szívből mondom ezt,

    M.

    VálaszTörlés
  5. Ezt láttátok?
    Hatalmas:

    http://nol.hu/kep/550121

    G*

    VálaszTörlés
  6. Döbbenetesen tömör, lényegre törő megfogalmazás:
    http://nol.hu/kep/567301

    G*

    VálaszTörlés
  7. A mai rajz is aranyos:
    http://nol.hu/kep/567941

    VálaszTörlés
  8. Szenzációsak a HVG-be rajzolt képek!!!

    És a mai NOL is ott van: http://nol.hu/kep/578741

    VálaszTörlés
  9. Tetszik a mai NOL rajz kivitelezése:
    http://nol.hu/kep/583611

    VálaszTörlés
  10. Ha kértek egy töményet:
    http://nol.hu/kep/591601

    VálaszTörlés
  11. re: http://nol.hu/kep/606001

    http://en.wikipedia.org/wiki/Nguy%E1%BB%85n_Ng%E1%BB%8Dc_Loan#Prisoner_execution

    VálaszTörlés
  12. Jó a rajz: http://nol.hu/kep/608071
    Párkockát miért nem lehet kommentelni?

    VálaszTörlés
  13. Ne törődjön a fanyalgókkal, a saját életükben sikertelen és épp ezért irigy és rosszindulatú áskálódókkal,- azok kihullanak az Idő rostáján!

    Amikor gondolkodik a világról, amikor egy remek rajzban sikerül pontosan megfogalmaznia valami fontosat, akkor azokra a nézőkre gondoljon, akik nagyon szeretik AZT, amit Ön csinál!
    Ne feledkezzen el erről a létező szeretetről!

    VálaszTörlés
  14. A Párkockáról lehet tudni valamit?
    Nem érhető el.

    VálaszTörlés
  15. OKAY, már bekapcsolták.

    VálaszTörlés
  16. És már megint jó a rajz:
    http://nol.hu/kep/619341

    VálaszTörlés
  17. Nagggyon jó:
    http://nol.hu/kep/629421

    VálaszTörlés
  18. Tetszik a rajz:
    http://www.hir24.hu/kepregeny/2011/07/14/program-peter-2/

    VálaszTörlés
  19. Tuttira bejön a rajz színvilága:
    http://nol.hu/kep/664321

    VálaszTörlés
  20. Nagy vagy, Mester:
    http://nol.hu/kep/677631

    VálaszTörlés
  21. Nagyon abszurd:
    http://www.hir24.hu/kepregeny/2011/08/25/ovo-evi-es-a-kis-miki-8/

    VálaszTörlés
  22. Mester, nem készül véletlenül karácsonyra egy újabb Dodós könyv? Sokat segítene a feleségemnek az ajándékozásban :-)

    VálaszTörlés
  23. Jók lettek a kutyák a NOLos rajzon:
    http://nol.hu/kep/692291

    VálaszTörlés
  24. vajon
    mi lehet a harmadik táblán
    amit a vezér tart
    *fr

    VálaszTörlés
  25. Így értem az előbbi felvetést:
    amit a követők láthatnak,
    azt persze láthatom én is
    (hoppá! tehát a rajz még ilyen üzenetet is hordoz: finom célzás a nézőpontomra?),
    de engem az érdekel,
    vajon mi van a tábla másik felén?
    Továbbá:
    szabad-e a követőnek elhagynia a helyét és
    a vezér elé sietve
    szembefordulni és így megtudni
    (egyáltalán: szabad-e kívánni a tudást egy ilyen kiélezett helyzetben),
    mit mutat a vezér a kívülállóknak?
    Szóval így értettem az előbbit:
    ugyanazt mutatja a vezér a kívülállóknak,
    mint a követőknek?
    (a kérdés veszélyessége a választ megelőző gondolkodásban rejlik)

    *fr

    VálaszTörlés
  26. *fr, veszélyes gondolatokat feszegetsz...
    Néha azért adjál életjelet magadról :-)

    G*

    VálaszTörlés
  27. Milyen pezsgő élet alakult ki, a mindenit. Én meg csak hallgatok, kikapcsolom a telefont, kihúzom az internetdugaszt, a levelespostásra meg ráuszítom a kutyát. Ejnye.

    VálaszTörlés
  28. Hát ez az!
    Valamelyik nap már a NOL-on sem találtam rajzot tőled, el is kezdtem aggódni. Szerencsére a Párkockán ismét megjelentél!

    De ha az újabb Dodós könyvön dolgozol, akkor csak zárd magadra az ajtót, hogy időben elkészüljön :-)

    G*

    VálaszTörlés
  29. Lesz új dodóskönyv?
    Nem lehetne Amazon Kindle-n kiadni, hogy Marabu Mester legyen az első, aki halad a korral?

    VálaszTörlés
  30. Ilyen asszociáció még nem jutott eszembe, amikor cigiző felnőtt nőt láttam:
    http://www.hir24.hu/kepregeny/2011/09/29/ovo-evi-es-a-kis-miki-10/

    VálaszTörlés
  31. Jól látom, hogy van egy kakukktojás a képek között?
    http://nol.hu/kep/726801

    Sirály!

    VálaszTörlés
  32. A Mester eheti HVG-s rajza mindent visz, minden kategóriában!
    45. oldal

    VálaszTörlés
  33. szeretnék egy olyan feliratos pólót, mint azon a tegnapi szemüveges fickón volt a népsz-ban ("magyar vagyok, nem altruista" © marabu)

    VálaszTörlés
  34. bocsánat,
    nem írtam alá az előbbit: *fr voltam
    *fr

    VálaszTörlés
  35. A mai NOL rajz nagyon klafa, mint anno Nagy Bandó poénja, miszerint "a kukákban sorsjegyeket rejtettünk el".
    http://nol.hu/kep/740041

    VálaszTörlés
  36. Ja és a Hotel Imperativus név is nagyon állat!!!

    VálaszTörlés
  37. Mester!
    Se HVG, se NOL?
    Csak az a heti egy párkocka?
    Mi lesz így velünk?

    VálaszTörlés
  38. Kedves Marabu Úr!

    A gyerekeim követelik tőlem a Dodós könyvet, mert be szeretnék vinni az iskolába, hogy a haverok előtt villoghassanak vele. Azonban én eldugtam előlük valahová, amikor eljutottak a Dodók szexuális élete című fejezethez, mondom mégsem ebből kellene felvilágosodniuk.

    Szal az a kérdésem, hogy nem-e lehetne-e esetleg készíteni egy gyerek Dodós könyvet, amit nyugodtan olvashatnak a pad alatt még alsó tagozatban is?
    Szerintem sikeres lenne...

    Üdvözlettel:
    egy szülő, akinek a gyerekei állandóan Dodó idézetekkel teszik vidámmá a napjait

    VálaszTörlés
  39. Ha a Nép úgy dönt, hogy új életet kezd, aminek része a dodóskönyvek vásárlása, akkor a könyvkiadók is kérni fognak tőlem új dodóskönyveket. Amíg viszont a nyakukon marad eladhatatlanul,addig se új gyerekdodóskönyv, se dodósreceptkönyv se dodósleporelló.

    Sőt, még dodóscsíkokat se tudok hová rajzolni, mert nincs humorlap, amiért a Nép fizetni hajlandó, hogy fogyjon, tehát legyen.

    VálaszTörlés
  40. Jó, mindenkinek csak ajánlani tudom: http://nol.hu/kep/755151

    VálaszTörlés
  41. Ismét jót derültem:
    http://nol.hu/kep/755724

    VálaszTörlés
  42. Mester!

    Szerintem rá lehetne venni a Nép egy részét, hogy vegye meg a művedet. És nem is állna a sarokban eladatlanul. Nem tudnád kiadni elektronikusan? Az Amazon biztosan partner lenne ebben:
    http://marabu.valakivalahol.fotoalbum.hu/?get=/viewlarge/pictureid/17262110

    Te lennél az első fecske kis hazánkban. Hát még ha angolul is elkészítenéd...

    Üdv: a Nép egy fia

    VálaszTörlés
  43. Mester, nem működik a jobb felső sarokban hivatkozott bemutatkozó oldalad:
    www.marabulap.hu

    VálaszTörlés
  44. Ami nincs, az már bizony nem működik.
    Úgyhogy le is veszem a jobb felső sarokból a klikkelőst.

    VálaszTörlés
  45. Lópofa:
    http://nol.hu/kep/758555

    VálaszTörlés
  46. Kedves Mester!

    Köszönöm a szombati dedikálást és a saját Dodót!

    Üdv:

    Gyula

    VálaszTörlés