Rajz az ásító emberről,
akit a köznyugalom elleni izgatással vádolnak, és örüljön, hogy nem sorolták be a terrorizmus kategóriájába.
Illeszkedés a többi közé
Első kérdés: sikerült észrevenni, hogy a kirakós egy arcképet ábrázol?
Ha igen, akkor jön a fő kérdés: kit ábrázol ez az arckép?
Úgyse jön rá senki.
Pedig a nevet ismerjük.
És tudjuk, néha nehéz az illeszkedés a többiek közé.
Ha meg sikerül, akkor tudja fene, hogy jobb-e úgy?
Mulatságos esetek
Csak észre kell venni a dolgok mögött rejtőző kacagtató helyzetet.
Esetleg néha, amikor az utcán hever, le kell hajolni érte.
Csak meg kell rajzolni, kitalálni se kell.
Könnyű életem van.
Fenyő? Óceán? Virág? Citrus?
Természetesen ez egy régi rajz és természetesen manapság már nincs ilyen.
Kim Ir Szen itt elmondja
A Párkocka.hu működéséről olvashatunk néhány tudnivalót a Mindennapi betevőben, Csillagharcosdada szerkesztésében, de csak ha ha jól célzunk, és sikerül ügyesen rákattintatunk.
Rudnai tanár úr és a köz
(Már nem emlékszem, milyen képek jelentek meg itt a blogon, milyenek nem. Előfordulhat, hogy ismétlem magam, amikor mostanában válogatok. Lehet, hogy csak a frissen rajzoltakból kellene fölpakolnom?)
Hurrá! és Hurrá?
Érdekes hírt kaptam. Sőt: -reket.
Az első egyértelműen örömteli hír, hogy a Goldenblog nevű verseny kult-szórakozás kategóriájában a Párkocka.hu kellemes bronzhelyezést ért el. Nem rossz az, ami a Párkockán történik, megérdemli a bólintást és elismerő csettintéseket.
A másik hír számomra inkább zavarbaejtő: ugyanebben a kult-szórakozásban egy ötödik hely a Marabu BlogLapnak. Ugyanis én magam nem indultam a pályázaton, mert egyrészt a Párkocka.hu indult, és inkább annak drukkoltam volna, másrészt meg éppen abban a szakaszban volt (és van) a blogom, amikor nem hogy büszkén ég felé akarom emelni, hanem inkább félretenném, mert nem tudom, mit kezdjek vele. Van, hogy egy héten át nem frissítem, legtöbbször egyszerű képfelpakolás az egész, a rajzok közül is az kerül fel, ami épp a kezemügyébe kerül, semmi terv, semmi személyes elmélyülés, sőt, inkább hanyagság és felületesség.
De mindenképpen megtisztelő a sok szavazat, ami érkezett, köszönöm.
(- Bár ennyi elismerés és szavazat jutott volna a Dodóskönyveimre, amikben viszont sok figyelem, gondosság, munka és érték volt, és mégis olyan kevesen nyúlnak érte...)
Az első egyértelműen örömteli hír, hogy a Goldenblog nevű verseny kult-szórakozás kategóriájában a Párkocka.hu kellemes bronzhelyezést ért el. Nem rossz az, ami a Párkockán történik, megérdemli a bólintást és elismerő csettintéseket.
A másik hír számomra inkább zavarbaejtő: ugyanebben a kult-szórakozásban egy ötödik hely a Marabu BlogLapnak. Ugyanis én magam nem indultam a pályázaton, mert egyrészt a Párkocka.hu indult, és inkább annak drukkoltam volna, másrészt meg éppen abban a szakaszban volt (és van) a blogom, amikor nem hogy büszkén ég felé akarom emelni, hanem inkább félretenném, mert nem tudom, mit kezdjek vele. Van, hogy egy héten át nem frissítem, legtöbbször egyszerű képfelpakolás az egész, a rajzok közül is az kerül fel, ami épp a kezemügyébe kerül, semmi terv, semmi személyes elmélyülés, sőt, inkább hanyagság és felületesség.
De mindenképpen megtisztelő a sok szavazat, ami érkezett, köszönöm.
(- Bár ennyi elismerés és szavazat jutott volna a Dodóskönyveimre, amikben viszont sok figyelem, gondosság, munka és érték volt, és mégis olyan kevesen nyúlnak érte...)
Na de ki az a Marabu, aki itt blogol?
Legyen már kicsit önvallomásos is a blog, ha már arra van beállítva ez a blogozós műfaj.
Idemásolom a Kreténben megjelent önéletrajzomat, hogy ne csak a rajzaimról szóljon a blogom, hanem magamról is eláruljak benne néhány kevésbé közismert adatot:
Marabu (1798 - 1892)
Marabu a reformkor lánglelkű karikaturistája volt. A XIX. századi Kretén magazinban jelentek meg pajkos élcei, (akkor még Kossuth Lajos szerkesztette a lapot), s mint azt a történelemkönyvek is említik, személyesen maga Széchenyi István hívta fel figyelmét a nemzeti képregénymegújhodás nemes czéljára, mi által megszületett a Magyar Dodó Komiksztripp sorozat. Az első néhány epizód megjelenése után Petőfi Sándor telefonált Marabunak, s hosszú beszélgetés során meggyőzte őt a népnemzeti irányzat nemzetnevelő szükségességéről, így került bele a sorozatba aztán a sok parasztdodó, akik felező nyolcas rigmusokban mondták a szöveget.
Az első világháborút követő spanyolnátha járványban elpusztul Marabu kedvenc tengerimalaca. Az elmagányosodásnak ezekben az éveiben Marabu a katolicizmusban, a pornográfiában és a Tenkes kapitánya című tévéfilmsorozatban keres lelki vigaszt. Az európai kultúrát árnyékba borító fasizálódás veszélye azonban újra visszahozza Marabut a közélet porondjára. Adolf Hitler nagygyűlésein az első sorokba furakodva feltűnően egy félbevágott citromot nyalogat, hogy kudarcba fullassza a szónoklatokat. A Gestapo azonban felfigyel rá, és letartóztatnak minden citromot. Marabu a Szovjetunióba helyezi át gerillaakcióit. 1936-ban elrabolja Sztálint, hogy megelőzze a koncepciós pereket. Sajnos a könnyen összetéveszthető bajusz miatt nem pont Sztálint rabolja el, hanem Trojskin Pávelovics Kuznyeckov leningrádi villamoskalauzt, így a Szovjetuniót csak annyiban sikerült meggyengítenie, hogy azóta mindenki bliccel a leningrádi 63-as villamosvonalon.
A szerelem érzeménye háromszor lobbant fel Marabu lelkében, de utána mindháromszor lelkiismeretesen leülte a bíróság által megítélt fegyházbüntetését.
Gazdag munkásságát nehéz lenne néhány sorban összefoglalni. Az iskolákban ma is kötelező olvasmány a Hé, Dodó!, a Mi van, Dodó?, és a Meséjjé má nekünk valamit az empiriokriticizmusról is, Dodó! című lételméleti trilógiája.
Halálának napja nemzeti gyásznap, testét márványpantheon őrzi, amelyet életének oly kedves helyszínén emeltek, a kies, zöld gyeppel borított alsótelepi focipálya tizenhatosán belül.
Marabu filozófiai vitába keveredik a tengerimalacával. A malac szerint a szubsztancia ideájában is több objektív realitás van, mint az akcidenciáéban. Marabu ezt ellenzi.
A tiltó felirattal dacolva ("Titkos tartalmú beszélgetéseket folytatni nem szabad!") Marabu magyar érzelmű elvbarátaival összeeskövést sző Ferencz József pofaszakállának piros-fehér-zöldre festésére.
Idemásolom a Kreténben megjelent önéletrajzomat, hogy ne csak a rajzaimról szóljon a blogom, hanem magamról is eláruljak benne néhány kevésbé közismert adatot:
Marabu (1798 - 1892)
Marabu a reformkor lánglelkű karikaturistája volt. A XIX. századi Kretén magazinban jelentek meg pajkos élcei, (akkor még Kossuth Lajos szerkesztette a lapot), s mint azt a történelemkönyvek is említik, személyesen maga Széchenyi István hívta fel figyelmét a nemzeti képregénymegújhodás nemes czéljára, mi által megszületett a Magyar Dodó Komiksztripp sorozat. Az első néhány epizód megjelenése után Petőfi Sándor telefonált Marabunak, s hosszú beszélgetés során meggyőzte őt a népnemzeti irányzat nemzetnevelő szükségességéről, így került bele a sorozatba aztán a sok parasztdodó, akik felező nyolcas rigmusokban mondták a szöveget.
Az első világháborút követő spanyolnátha járványban elpusztul Marabu kedvenc tengerimalaca. Az elmagányosodásnak ezekben az éveiben Marabu a katolicizmusban, a pornográfiában és a Tenkes kapitánya című tévéfilmsorozatban keres lelki vigaszt. Az európai kultúrát árnyékba borító fasizálódás veszélye azonban újra visszahozza Marabut a közélet porondjára. Adolf Hitler nagygyűlésein az első sorokba furakodva feltűnően egy félbevágott citromot nyalogat, hogy kudarcba fullassza a szónoklatokat. A Gestapo azonban felfigyel rá, és letartóztatnak minden citromot. Marabu a Szovjetunióba helyezi át gerillaakcióit. 1936-ban elrabolja Sztálint, hogy megelőzze a koncepciós pereket. Sajnos a könnyen összetéveszthető bajusz miatt nem pont Sztálint rabolja el, hanem Trojskin Pávelovics Kuznyeckov leningrádi villamoskalauzt, így a Szovjetuniót csak annyiban sikerült meggyengítenie, hogy azóta mindenki bliccel a leningrádi 63-as villamosvonalon.
A szerelem érzeménye háromszor lobbant fel Marabu lelkében, de utána mindháromszor lelkiismeretesen leülte a bíróság által megítélt fegyházbüntetését.
Gazdag munkásságát nehéz lenne néhány sorban összefoglalni. Az iskolákban ma is kötelező olvasmány a Hé, Dodó!, a Mi van, Dodó?, és a Meséjjé má nekünk valamit az empiriokriticizmusról is, Dodó! című lételméleti trilógiája.
Halálának napja nemzeti gyásznap, testét márványpantheon őrzi, amelyet életének oly kedves helyszínén emeltek, a kies, zöld gyeppel borított alsótelepi focipálya tizenhatosán belül.
Marabu filozófiai vitába keveredik a tengerimalacával. A malac szerint a szubsztancia ideájában is több objektív realitás van, mint az akcidenciáéban. Marabu ezt ellenzi.
A tiltó felirattal dacolva ("Titkos tartalmú beszélgetéseket folytatni nem szabad!") Marabu magyar érzelmű elvbarátaival összeeskövést sző Ferencz József pofaszakállának piros-fehér-zöldre festésére.
Nem fejből
Egy diplomáciás rajzhoz egérfogós témát rajzoltam. De nem ám fejből, az egérfogó afféle egyszerűségében zseniálisan megbuherált szerkentyű, amit nem lehet csak úgy emlékezetből megszerkeszteni. Most sem értem igazán.
Maxwell valahanyadikja
Bár műveltségem fizikatudományok terén annyira sekélyes, hogy az elektromos töltésmennyiség egységet folyton összekeverem a szivarozós üvegszemű nyomozóhadnaggyal, mégis néha elemként vagyok kénytelen alkalmazni a fizika egyes tételeit.Na ilyenkor aztán résen kell ám lennem, nehogy amper helyett dömpert írjak, - de eddig szerencsére még nem jött szigorúan rendreutasító olvasói levél.
És üdvözlöm a vizsgázókat, Maxwell bácsi csókoltattya őket.
Four Four Two
Egy ideje a Four Four Two magazinban is jelennek meg illusztrációs karikatúráim.
Megtisztelő, hogy a lap az impresszumban is jelöli a nevemet, bár a közreműködő munkám a szerkesztők, írók, fotósok munkája mellett iciripiciri - de lám, mégis.
Édes élet
Én magam keserűn szeretem a kávét.Feketén. Hosszún. Nagyon hosszún.
És arabikásan.
Az édes élet így még édesebb.
Ha jöttök, gyertek mindenképp!
Folytatódik a folyamatos:újra rajzigénylet a Szimplában "Ha jöttök, gyertek mindenképp!" témakörben. Pályázat azoknak, akik el tudják olvasni a felhívó plakátot. Itt a kihívás. (Nagyítót és nyugtatót használni szabad.)
Déli Afrika
Néha a lapkészítésnél a tördelés túl jól sikerül, és több minden törik le a rajzból, mint kellene. A Hócipőben túl kicsi volt a hely, ahová a rajz került, így a szöveget egy kicsit rövidíteni kellett. Sajnos úgy meg nem lett értelme a poennek.Itt van az eredeti szöveg.
Ha így sincs benne poen, akkor találjon ki hozzá magának a kedves olvasó.
Réka örök
A Népszabadság heti magazinjában van egy kedves sorozat, ami emberek a könyvespolcait mutatja be. Az én polcom is be lett itt mutatva, Rab László mérte föl a teret. Olvassuk csak.
Réber
Egy rajzolónak hosszú útja lehet, ha útra kel. Én magam megmaradok a magam kemence sutjában, de például Réber igen messze kanyarodott a papíron a tollával és ecsetjével.
Egy kezdeti Réber karikatúra és egy kései. Köztük sok év.
Egy kezdeti Réber karikatúra és egy kései. Köztük sok év.
Dodó pluszok a könyvben
Igazság szerint nem szeretek könyvbe firkálni, írni, rajzolni, szöveget megjelölni, hullámos vonallal aláhúzni, semmit se, amit a könyv betű és kép nélküli üres felületére tollal, ceruzával lehet ráerőszakolni. Ezért a saját dodóskönyveim dedikálása is furcsa érzületeket kelt bennem, mert egyrészt nem akarom, másrészt aki meg kéri a dedikációt, az akarja, tehát neki szívesen megteszem - de a belefirkálás így eléggé tudatrepedéses állapotban zajlik.
De megszerettem a dedikálást, mert fura viszonylatú egykockás sztripek születnek: mint például itt, ahol Pedró egy pedrókalapos Dodót kapott.
Szóval jó emlékek ezek a kis dokumentumok, kár, hogy a dedikált dodós képek már mind elvesztek számomra, mert nincs mindig lehetőség a fotózásra. A pedrósat is Pedró küldte el ímélben utólag. És van, amikor a fotó nem a Dodót, hanem a dedikálót örökíti meg, mint ezeken a képeken, ahol a könyvgyűjtőkkel a Westend egyik kaféjában találkoztunk, hogy kezükbe kaparinthassák a könyvet.
De megszerettem a dedikálást, mert fura viszonylatú egykockás sztripek születnek: mint például itt, ahol Pedró egy pedrókalapos Dodót kapott.
Szóval jó emlékek ezek a kis dokumentumok, kár, hogy a dedikált dodós képek már mind elvesztek számomra, mert nincs mindig lehetőség a fotózásra. A pedrósat is Pedró küldte el ímélben utólag. És van, amikor a fotó nem a Dodót, hanem a dedikálót örökíti meg, mint ezeken a képeken, ahol a könyvgyűjtőkkel a Westend egyik kaféjában találkoztunk, hogy kezükbe kaparinthassák a könyvet.
Pár kockában
A Párkocka.hu újra meghozta a kedvem a sztrip műfajához, és munkás napjaim során már nem csak röfi-pöfi viccecskékben szerkeszti a poénívet, hanem közéletiskedek is vele.Sztrip, ami aszondja a le nem írt utolsó sorában: "Változtasd meg élted!" Hűha.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
