Szuvenírek Dodókkal

Nem csak én tettem el képes emléket a Kretén búcsúesten, hanem más is. Visszaélve az internet védtelenségével, kiemeltem három fotót a kollekcióból, azt a hármat, ami az esten sebtiben rajzolt Dodós kockákról készült, és kicsit gatyába ráztam, és szövegeztem, hogy ne csak a tulajdonosa, (pölö: Borsó, a borsó tematikájú dodóskocka őrzője), tudja otthon olvasgatni, hanem mi is.



Kretén búcsúest

Tegnap este tanultam valamit. Egy régebbi bejegyzésemben szigorú szavakkal illettem az olvasókat, akik nem voltak elég kifejezőek vásárlóerő tekintetében, és nem éltették a Kretén magazint. Megtanultam, hogy nem illik bántani az ártatlanokat.
Ugyanis az olvasók nem tehetnek semmiről.
A nem olvasók azok, akiket morcosan kell szóba hozni.

Az olvasók közül tegnap este néhányan, akik tudtak, eljöttek a nagy Budapestre, hogy megtört szívvel emlékezzenek a Kretén magazinra, és elbúcsúztassák, reményeik szerint csak rövid időre. Az asztalok mellett ott voltak az olvasók, rajzolók, írók, Broáfka Ottokár, és (morc!) nem voltak ott a nem olvasók. A dekoráció megrendítő volt: mind a száz Kretén címlap fel volt függesztve a falra. Memento muri.

Azt estnek vége, a Kreténnek vége. Jogos a pólón feltett kérdés: "Unatkozom, micsináljak?"

video

Fejetlen kép


Már megint illusztráltam egy budapesti olimpiáról szóló cikket.
Majd ha a zsákbanfutás, lepényevés és pókfoci is olimpiai sport lesz, akkor pozitívabban közelítek a témához, addig nem érdekel.

Minden szavazat számít

(Szegény politikusok, mindenki csak őket piszkálja, pedig ők csak jót akarnak.)
Kaptam egy magánlevelet, aminek az indító kérdése közérdeklődésre tarthat számot, szóval közzéteszem.

...ki szerzé eme verset - meglátván korában a késő eljövendőt -,
ki az, aki
- midőn a huzatos kerengő hidegében köpönyegét fázósan maga köré tekerve,
az auditórium résnyire nyitva hagyott veretes ajtaja felé sietett,
és a buckásra kopott kövezeten hol kopogó, hol csosszanó -
lépteivel akaratán kívül megtörte a főapátsági líceum hajnali csendjét?

Szerző: (ezt találd ki)
czím: KORTESKEDÉS

"Van susogó, faluzás, van vokshajtósdi vadászat
Van henye kóbor elég, van sereg ingyenivó. (…)

Van lélekvásár puskákon, cifra gubákon,
Dolmányon, kalapon, húszason, itceboron. (…)


Működik ármány, és csábítás, s asszonyi furfang,
Zengnek macskazenék, s utcai gúnydalicák,
Ím a készület a megye és országnak ügyéhez!
Mindez csak mutató, a java hátra vagyon,
A nagy sorsnap elért: terelik csapatokba szorítva
Szájas pártvezetők a feluszúlt sereget (…)

Elfolyt a sok bor, s nem győztél rajta, bukott párt!
És te, ki győztél bár, nem vagy-e torkig adós?
Elvet okokkal kell, és nem bor-itatva tenyésztni,
A megvesztegetés mételye sírba viend.
Légy haladó, maradó, mindegy de vagy átka hazádnak,
Hogyha, mi illeti őt, hívtelen elzsebeled. (…)


Hogy legyen ily magyaron foganós áldásod, uristen,
Aki így elfajzott, s ily uton űzi jogát?"



Persze nehéz eltalálni, ki költötte, de van könnyebb kérdés is: mikor?


Fráter Marabu

Egy kedves fráter hozta a nagyvilágból ezt a képet. Hallgassuk, mint mond:


"Ez a faragás Caen-ban, a St. Etienne apátsági templom falán azt a pillanatot örökíti meg, midőn Kr. u. 1070 körül frater Marabu többszöri nekirugaszkodással igyekszik minél élethűebben megörökíteni azon a bizonyos falikárpiton a nagy Hódító Vilmos arcvonásait (lám, az Úr angyalt küldött hozzá segítségül, aki előzékenyen tartja orra elé a kalamárist).
Okkal nyugtalan frater Marabu.
Hódító Vilmos ugyan elégedett azzal, hogy frater Marabu rajzain jót röhög a pórnép látva Hitszegő Haroldot vagy azt a pöffeszkedő buzogányos Odó püspököt (rajtuk Vilmos is röhögött), de annak már egyáltalán nem örül, hogy őt is kiröhögik.
Frater Marabu nehéz helyzetben van.
*fr"

Előítéletek a magyar falvakban


A családom figyelmeztetett, hogy a svájcibűnözést írjam külön, mert nyelvtanilag úgy helyes. Igen, igen, viszont jelentésében, és stílushatásában meg így kellene egybe, így utal arra, amire utalnia kell.
Egybe, külön, végülis mindegy, a lényeg a gutentág.

100 éves iráni karikatúra

A szöveg csak ennyi. - Hé, várjanak!
Mi ebben a vicc, kedves olvasók?
Kitalálja valaki?
Nekem már van tippem. Mókás élethelyzet ez. De ahhoz, hogy lássuk a fonákot, száz évvel ezelőtt kellett volna élnünk, ott messze.

Várom a megfejtéseket.